Barion Pixel

X. Dubai Nemzetközi Egyetemek közötti konferencia

X. Dubai Nemzetközi Egyetemek közötti konferencia a vénás és nyirokkeringési megbetegedésekről, az olasz Flebológiai Szövetség szervezésében.

A kongresszus legfőbb célja egy olyan dokumentum megalkotásán, amely a betegek megfelelő, bizonyítékokon alapuló tájékoztatását szolgálja. Az egész világ egészségügyi piacán még mindig nagy számban vannak jelen olyan termékek amelyek álhírként félrevezetőek és megtévesztően gyógyulást ígérnek a betegeknek.
Dr Rozsos István előadása a legújabb aranyeres termokoagulációs eljárásról szól, ami Magyarországon is elérhető már. A kötőszöveti gyengeség talaján kialakuló problémával a proktológia tudománya foglalkozik, ez a terület mindenkinek kényes terület, pedig a felnőtt lakosság mintegy 20%-át érinti. Az új eljárás lényege a hő hatáson alapul, az eljárásnak számos előnye van a hagyományos műtéttel szemben. Az Izinta Kft. által forgalmazott ECO mikrohullámú eszköz kíméletes, gyors, pontosan képes elégetni” a nem kívánatos csomókat. A rövid műtét lényege, hogy az az aranyér zsugorodik, lassan visszafejlődik .Kevesebb a fájdalom és a munkából való kiesés. A technikánál a mikrohullám energiáját irányítottan vezetjük be a megfelelő aranyeres csomóba, így a lehető legnagyobb mértékben megkímélve az érzékeny bőrt, a nyálkahártya alatti kötőszövet pedig gyorsan visszanyeri eredeti helyét a végbélben.