Barion Pixel

Fény az alagút végén – Gondolatok a sebtisztítás szerepéről 

A krónikus sebek gyakran hosszú hónapokon keresztül gyógyulnak vagy nem gyógyulnak, és ez jelentős terhet ró a betegre, illetve az ellátórendszerre egyaránt. A sikertelen sebgyógyítás tragikus végkifejlete akár végtagi amputációhoz is vezethet.

DR. ROZSOS ISTVÁN; THÉTA EGÉSZSÉGKÖZPONTOK, PÉCS, BUDAPEST

2022.09.26. 14:00


A krónikus sebek gyakran hosszú hónapokon keresztül gyógyulnak vagy nem gyógyulnak, és ez jelentős terhet ró a betegre, illetve az ellátórendszerre egyaránt. A sikertelen sebgyógyítás tragikus végkifejlete akár végtagi amputációhoz is vezethet. Tekintettel arra, hogy hazánkban még mindig igen magas ezen csonkoló műtétek száma, szükségszerű időről időre megvizsgálnunk, hogy a gyógyítói folyamatainkban mely területeken vannak még határozott korrekciót igénylő káros beidegződések. 

Az alapbetegségek – úgymint a cukorbetegség és/vagy a vénás keringési elégtelenség – szigorú következetes gyógyítása mellett a sebek gyógyulásának feltételeit is maximálisan biztosítani kell (illetve kellene).

A krónikus sebek kezelése során a rendszeres sebellátás egyik sarokköve a sebalap optimálissá tétele a sarjszövet intenzív szaporodása és a hámosodás megindulása céljából. 

A sebalap tisztítása valójában nagyon széles feladatskálát jelent, hiszen a gyulladásos, elhalt szöveteket is tartalmazó sebeknél sebészi necrectomia (1. ábra) végzése szükséges akár több lépcsőben, amit nagyon hatékony sebtisztító intelligens kötszerekkel tudunk támogatni.

A lelassult már sarjadó sebeknél a bakteriális biofilm (2. ábra) kialakulása nehezíti a dinamikus gyógyulást, ebben az esetben viszont inkább a fizikai-kémiai sebtisztítás hatékony a sebészivel szemben. 

Fény az alagút végén

1. ábra. A jelentős gyulladással és szövetelhalással járó esetek következtében kialakult állapotok már nemcsak végtagmentésről, hanem gyakran az élet mentéséről is szólnak.
Fény az alagút végén

2. ábra. Bal lábszári dekompenzálódott vénás keringésű végtagot látunk indurált, pigmentált környezetben többszörös ulcus crurisszal.

A sebfelszín rendszeres tisztítására többirányú, de hasonló késztetésű sebmosó folyadékot fejlesztettek ki. A kutatások igazolták, hogy a nagy történelmi múltú szerek – mint például a jód, betadin, hyperol – fizikai tulajdonságaik miatt nemcsak a baktériumokat, hanem a beteg saját szöveteit is károsítják, toxikusak és akár szisztémás veszélyt is jelenthetnek. 

Ha ezen ismeretek alapján megvizsgáljuk a legalább 30 évvel ezelőtti sebellátást, akkor azt látjuk, hogy a terület zsírtalanítására a benzint használtuk (igaz, sebbenzint és nem ársapkás 95-öst), majd az alkalmazott jódvegyület adta a sebfertőtlenítés alapját. A sebbe – neomagnol vagy hyperol pezsegtetése után – porokat szórtunk (bórsav por) és szövött gézzel fedtük. 

A mai tudásunk szerint nem csoda, hogy a sebek nem gyógyultak, és a fekélyes betegek sebgondozóba jártak, mert sebgyógyító még nem létezett.

A sebkezeléssel foglalkozók nagyon várták az elmozdulást – az elemzésekből egyre világosabbá vált, hogy az alkohollal, jóddal kiszárított sebek nehezen gyógyulnak –, elkezdett kibontakozni egy új szemlélet, az alternatív fertőtlenítőszerek keresése. Az imént leírt történelmi kezelési sort elsőként néhány új hatóanyagot tartalmazó bőrfertőtlenítő oldat megjelenése törte meg. 

Az ezt követő „örömmámorban” ezeket a fertőtlenítőoldatokat fújtuk szinte mindenhova, abban a hitben, hogy ezzel a módszerrel a sebek is fertőtlenítődnek, és a dolgunkat jól vagy legalább jobban végezzük. 

Ezt követően rendelkezésre álltak olyan szerek is, amelyek a sebet nem csípték annyira, ezek még népszerűbbek voltak. 

A krónikus sebek gyógyításának a nehézségei azonban ezen fejlődés okán nem csökkentek számottevően. 

Manapság már tudjuk, hogy a bőrfertőtlenítő szerek nem seblemosó eszközök, nem az a feladatuk, ezért nem is javasolhatók erre a tevékenységre. 

A bőrfertőtlenítők a sebkörnyék tisztán tartására, az ép bőrfelület dezinficiálására kiváló készítmények, így egy kisműtéti beavatkozáshoz vagy egy injekció beadásához tökéletes előkészítést eredményeznek (3. ábra).

Fény az alagút végén

3. ábra. Cukorbetegláb talpán kialakult nyomási hyperkeratosis.

Mit tegyünk a sebbel, a sebalappal, a sebszélekkel?

A seblemosás fizikai részét akár a csapvízzel is elvégezhetnénk, de nem lehetünk biztosak a víz és a felhasználási környezet csírátlanságában. 

Az ipari fejlesztések a felmerülő terápiás igényre frappáns válaszokat adtak, olyan eszközöket és oldatokat állítottak elő, amelyek nemcsak a krónikus sebek tisztítására és baktériummentesítésére alkalmasak, hanem egyéb sebek és akár égési sebek hatékony kezelésére is megfelelőek. 

A napjainkban népszerű seblemosók aktív hatóanyagokat is tartalmaznak – például PHMB (polihexadin) -tartalmúak különböző koncentrációban –, jól kezelhető csomagolásban, speciális adagolóapplikátumokkal felszerelve segítik a krónikus sebeket ellátókat a munkájukban. 

Fontos szempontok mentén fejlesztik őket, úgymint ne legyen színes (mert például a jód elszínezi a sebfelszínt), ne legyen toxikus még nagy mennyiségben használva sem. A hidratálóhatást fokozandó gélalapú készítmények is forgalomban vannak.

A megfelelő sebalap biztosítása jó kiindulás az intelligens sebfedőkkel való ellátáshoz, amelyek alkalmazásához a kutatások során bebizonyított nedves környezetet biztosító, úgynevezett nedves sebkezelési elvek vezettek. Jól látható, hogy az elmúlt 30 évben miként jutottunk el a száraz sebkezeléstől – a szárító és akár mérgező fertőtlenítőszerektől – egy, a kórélettani tudásunk bővülésével együtt fejlődő hidratáló kezelési metódusig. 

Ennek a jelentős szakmai változásnak egyik lényeges pontja a sebalap tisztítása és a seb öblítő-lemosó folyadékok kifejlesztése. 

Összefoglalásként elmondható, hogy a sebalap rendbetétele – necrectomiája, a sebfelszínen a sarjszövet szaporodásának biztosítása – alapvető feladat, amelyre több gyártó ajánl célzott megoldást seböblítő, seblemosó formájában. A hatóanyagot is tartalmazó eszközök használata esetén a PHMB-tartalmú eszközök egyaránt hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak, jól használhatók a korszerű kötszertípusokkal, és a betegek tartósabb használat után sem panaszkodtak irritációra vagy egyéb kellemetlenségre.